2014. április 27., vasárnap

Könyvfesztivál 2014

Ez volt az első alkalom, hogy ilyen nagy könyves eseményre egyedül, fix kísérő nélkül érkeztem. Kicsit aggódtam is, hogy vajon jól elleszek-e egyedül, el tudom-e foglalni magam. Szerencsére nem kellett aggódnom, hiszen már az első napon rengeteg emberrel találkoztam, a jó széria a második napon is folytatódott, így eseménydús és érdekes két napot tudhatok magam mögött.

2014. április 25. péntek

Már csütörtök este megérkeztem Budapestre, így reggel 10 órára már bőven kint voltam a Millenárison (még egy laza reggeli is belefért a Starbucksban, avagy ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak). Mivel csak egészkor nyitott a rendezvény, belefért egy gyors kérdőív-kitöltés is.
Pénteki életkép

Ahogy beléptem, rögtön összefutottam csartakkal, és egy rövidet csevegtünk a leendő beszerzéseinkről, majd az Ad Astra standja felé vettem az irányt. Itt nemcsak, hogy beszereztem a két legújabb könyvüket, de a kiadó vezetőjével, Bakos Petivel is sikerült egy kicsit beszélgetnünk a haza sf-ről, a könyvkiadásról, a kiadó további terveiről. Nagyon remélem, hogy az említett könyvek csakugyan kiadásra kerülnek, mert jó a lista.

Ezt követően elkezdtem igazán szétnézni. A Gabo standjánál találkoztam Csillával és vele váltottam pár szót. Tetszik az új SF-sorozat igényes kialakítása, de most csak a Bábel fiai fért be a keretembe. Különösen azért, mert megpillantottam Sofi Oksanent és rögtön úgy gondoltam, valamit olvasnom kell ettől a nőtől, annyira extravagáns. Így a Sztálin tehenei is hazajött végül velem.
Török díszvendégség és könyvnyomtatás

Egy rövid ebéd és kiadós megázás után egy kis szakma: a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület egyik előadására ültem be, ahol meglepetéssel vettem észre, hogy egy volt tanárom a moderátor. Maga a beszélgetés az árva-művek, azaz az ismeretlen jogosultak által alkotott művek jogdíj-problémájának kérdéséről szólt. Az volt talán a legmegkapóbb az egészben, hogy milyen kevés pénzből próbálnak az intézmények minél többet kihozni, de az talán még jobban érdekelt volna, hogy a szaktárca és a közintézmények között valóban olyan jó-e a kapcsolat, mint amilyennek tűnt…

2014. április 22., kedd

Tetovált mementó – egy moly antológia margójára

Manapság mindenki írni szeretne. Az utóbbi években több kezdő szerző tollából olvastam szösszeneteket és be kell valljam, a legtöbb elborzasztott. Ezért is maradtam a sötét oldalon és inkább azokról írok, akik írnak. A suszter maradjon a kaptafánál. Akkor miért döntöttem mégis úgy, hogy támogatok egy antológiát, amiben kezdő (vagy legalábbis főleg első publikálók) művei kerültek?

Mert szimpatikus volt a kezdeményezés, és mert úgy érzem, ha valami tetszik, azt nem árt néha ki is fejezni, ha megtehetem; hogy legalább ennyivel járuljak hozzá a kultúra fejlődéséhez. Hiszem, hogy a Molyhoz hasonló közösségek segítenek abban, hogy kicsit jobban megtanuljuk egymást tisztelni, és hogy bízzunk a világban. Még akkor is, ha kezdettől fogva szkeptikus voltam a végeredményt illetően. Sokszor azt látom ugyanis, hogy akik akár személyesen, akár virtuálisan jól ismerik egymást, valahogy nem „úgy” fogalmaznak meg kritikát, ami pedig elengedhetetlen feltétel a jó szerkesztéshez.
A kötet egyik illusztrációja

Szerencsére a kötettel kapcsolatban semmi ilyet nem hozhatok fel, minden előzetes várakozásomat felülmúlta. A bekerült művekkel kapcsolatosan minőségileg nem találok hibát. Ugyan mindegyik más-más stílusban, más-más formában íródott, a legtöbben minden szó, minden mondat, minden vessző a helyén van.

Persze a szubjektív benyomások mások. Érzem, hogy a szerkesztők igyekeztek sokféle témát beválogatni, de a szerelmi költemények túlsúlya, vagy inkább eloszlása kicsit zavart, különösen azért, mert a versek sem voltak túl változatosak: inkább a boldogtalan, mint a boldog szerelem szavai ezek, amik tekintetében most tökéletes érdektelenséget tanúsítottam - legalábbis az esetek túlnyomó többségében. Különösen meglepett viszont, hogy noha általában a prózai műveket kedvelem, most sokkal jobban megfogtak a versek; nagyon szép, érdekes, megható, vicces vagy éppen elgondolkodtató strófákat olvashattam. De az elgondolások eredetisége mellett úgy látom, sokaknak még nincs igazi hangjuk, műveikben nem volt olyan egyediség, ami bármiben megkülönböztető lett volna.