2014. június 29., vasárnap

Falak mögött a világ, avagy mi születik a sci-fi gettóban?

Ajánlás: Zsolti főnökömnek üzenem, hogy Puzsi-cica visszatért!

Úgy szerettem volna szeretni ezt a kötetet! – sóhajt fel az egyszeri sci-fi olvasó, azaz én. A kiadás és a válogatás körüli hercehurcát követően reménykedtem benne, hogy olyan gyűjtemény kerül ki az AdAstra gondozásában, amely majd igazolja megszületésének tényét. Az, hogy nem így lett, nem tudom, minek a következménye, de pár következtetést azért érdemes lesz levonni. De előbb magáról a kötetről!

Ami a legmeglepőbb az egészben és ami a depresszió mélységeibe taszított, az a kötet nyelvi egysíkúsága. A 14 novellából talán 3-4 volt olyan, ami az elbeszélés stílusa szintjén bármi egyediséggel bírt. Olvasás közben a szürke masszából csak nagyon-nagyon ritkán emelkedett ki egy-egy sziget, amiben nem ugyanazokat a kifejezéseket, hasonló szófordulatokat találtam egyforma stílusban. Kis leírás, minimális párbeszéd – ez roppant bosszantóvá vált egy idő után, mert egyszerűen képtelen voltam egymástól elkülöníteni az írásokat.

Valószínűleg ennek az is oka volt, hogy nemi megoszlás szempontjából is rettentő egységes volt a kötet. Egyrészt, csak egy női író reprezentált, másrészt az összes novellában (ha jól értelmeztem őket és eltekintek az egy-két idegen karaktertől) férfi volt a főhős. Még azokban az esetekben is, ahol igazából teljesen mindegy volt, férfi vagy női karakter áll a középpontban, mert a cselekmény szempontjából ez édesmindegy. Ha meg is jelentek női szereplők, azok általában csak marginálisan, említés szintjén, mint feleség, volt feleség/barátnő (az is lehetőleg rosszat akar hősünknek), vagy esetleg mint a történések mozgatórugója. Komolyan, a nőkkel a jövőben semmi nem fog történni?! Nem gondoltam volna, de most már értékelem Ta-mia Sansa műveit, mert abban legalább láthatjuk cselekedni is a szebbik nem képviselőit is!

2014. június 15., vasárnap

Könyvhét 2014

Ajánlás: Évi barátnőmnek, aki nélkül ez az egész nem valósult volna meg.

Nagyon pörgős, izgalmas és érdekes hétvégén vagyok túl, ami sok olyan élményt hozott, főleg váratlan találkozásokat, interjúkat, udvarlást, de persze sok előre megbeszélt találkozó is összejött. Pedig még tiszta görcsösen mentem fel Pestre, csütörtökön még két tárgyalásom volt (köztük Ítélőtáblán is, ahol még soha életemben nem voltam), este barátnőmmel cseverésztünk hajnalig, így kicsit fáradtan indult a péntek reggelem. De amilyen nap utána jött…

2014. június 13. péntek – Grecsó és én
A napot a Vörösmarty téren kezdtem már 9-kor, amikor egy bódé sincs még nyitva. Így hát leültem a szobor árnyékába és nekikezdtem az új Grecsó-regénynek, a Megyek utánadnak, amit előző este vettem meg az Allee-nál. Pontosan abba a kicsit merengős, méla és elszállt hangulatba kerültem, amilyenben a szerző könyveinek olvasásakor általában szoktam, eszembe jutottak a gyermekkori alföldi élményeim és valahogy a reggeli fény is kicsit másfajtának tűnt, mint egyébként. El is kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy majd ebben a módiban írom meg ezt a blogbejegyzést, de szerencsére észrevettem az Ekultura főszerkesztőinek 2/3-át, Tamást és Dominikot, így gyorsan inkább csatlakoztam hozzájuk.