2016. június 14., kedd

Klasszirodalom – ez vajon mi?

A hétvégén a kezembe került egy érdekes kötet a Könyvhéten: a Könyvmolyképző Kiadó Klasszi körkép című kis "füzete". A hátlapon található szöveget elolvasva kicsit felháborodtam – majd elkezdtem gondolkodni rajta. Felmerült a tipikus kérdés – mi lehetett a szerző szándéka? Végül két fő csapásiránya lett gondolataimnak, és ezt megpróbálom írásba önteni, mert azt gondolom, érdemes foglalkozni a témával.

Zseniális reklám?

Nem az első, de a második gondolatom az volt, hogy ez biztos egy promó termék. Ahogy végiglapoztam, láttam, hogy alapvetően a kiadó magyar szerzőit mutatja be. Ez jogos, hiszen a sok angol név tengerében könnyű elveszni. Másrészt, a szerzők mellett, magukkal a művekkel is foglalkozik, hiszen mindenkinél bele lehet olvasni valamelyik alkotásban 4-5-6 oldalon, hogy így kapjunk valami képet az adott szerző stílusáról vagy éppen a könyvről. Ráadásul a bemutatások mellett kis képek igazítanak el, hogy az érintett szerző vagy mű mennyire sikeres, kapott-e valami díjat, vagy éppen kiváló értékelést a molyon.

Szóval összességében kiválóan illusztrálja a kiadó profilját, ráadásul a vevőközönségnek részletesen ismerteti, hogy mit érdemes megvenni. Azzal pedig, hogy bár vitatható fontossággal bíró, ámbár pozitív jelzőkkel látja el (díjnyertes, KultuszKör kiemelt stb.) a tárgyalt témákat, egyértelműen értékkel ruházza fel őket.


Ráadásul, mint hallottam később, hiába van rengeteg olvasója a kiadónak, az olvasók mégsem ismernek sok szerzőt, inkább csak a bejáratott, esetleg külföldön befutott alkotókkal foglalkoznak. Így ezeknek a rajongóknak adnak új távlatokat – ezzel jó esetben bevételeket generálnak. Megéri ez az alapvetően nem olcsó kötet (különösen, hogy könyv vásárlása mellé ingyen adták a Könyvhéten), hiszen elég jó marketingfogás lehet belőle.

Kiáltvány a létjogosultságért?

Az első benyomásom azonban mégsem egy reklámcélú kiadványként, hanem inkább egy kiáltványként azonosította a kötetet. Bár nem éreztem, hogy az lenne a célja, hogy programot adjon a fogalmatlan tömegeknek, de mindenképpen éreztetni akarja, hogy „hé, itt vagyunk!”. De miért is van szüksége erre?

Ha végignézek a molyon, különösen az SF-tematikába tartozó köteteknél, meglepő eredményeket találhatunk. Ha végignézzük például a "sci-fi" címke alá tartozó könyveket, a legmagasabban értékelt köteteknél rengeteg könyvmolyképzős könyvet találunk. Ugyanígy a fantasy tematikánál. Nem Tolkien vagy a Dűne van a vezető helyeket, hanem a kiadó gerincét képező fiatal felnőtteknek szóló YA-kötetek. Tehát az olvasók szeretik a köteteiket, olvassák, beszélnek róluk, értékelik. A hazai blogszférában, a Blogturné Klubban pörögnek ezek a kötetek. Ugyanakkor a szcénán túl nem igazán lehet hallani róluk. Nem láttam magvas elemzést a könyveikről, szerzőikről – nagyon kevés az a mű, ami áttöri az ismeretlenség falát, és széles közönség előtt is ismertté válik.

Talán emiatt is az volt az érzésem, mintha egy a kötet legitimálni akarná a kiadót saját maga, az olvasói és a nagyközönség felé is. Hogy meggyőzzön arról mindenkit, ez nem csak szűk rétegnek szól, nem ponyva könyvek, vannak értékeik, sokakat meg tud szólítani. Ezt az állítást azonban két ponton, legalább részben cáfolnám.

Elsősorban a művek oldaláról. A kötetet elkezdtem figyelmesen olvasni, életrajzokat és műveket párban. És emiatt az gondolom, nem kis részben tévedés az, hogy minden kötetben szereplő szerző megérdemelné a figyelmet. Bár voltak kellemes meglepetések, hangulatos sorok, a legtöbb történet nem tudott bevonni. Ennek lehet oka, hogy nem én vagyok a célközönség – de akkor hogyan akar nyitni a kiadó a nagyközönség felé, ha már a művek felületes áttekintéséből az jön le, hogy elsősorban a fiatal felnőtteket tudja megszólítani? Persze, nem akarok mély következtetéseket levonni ezekből a regényrészletekből (különösen, mivel meggyőződésem, hogy az idézett részleteknél a legtöbb esetben lehetett volna figyelemfelhívóbb, érdekesebb szövegeket választani), de egy tendenciát mégis jelöl.

Másrészt a kiadvány hangvételét érzem tévesnek. A kötet hátlapján olvasható szöveg nagyon sok tekintetben támadó stílusú és téves. Szerintem ma, Magyarországon nem sokan kérnek úgy könyvet a boltban, hogy „ponyvát vagy szórakoztató irodalmat akarok olvasni”. Inkább mondja azt, hogy sci-fit, krimit vagy egy adott szerzőt keres (persze, ez nem egzakt kutatás eredménye, csak a saját tapasztalataimon alapuló feltételezés). Tehát igenis van erre szava az olvasónak – bár ezt a fordulatot inkább érzem tényleges marketingfogásnak, mint bármi másnak.

Ugyanakkor kifejezetten degradálónak találtam a szépirodalom kapcsán tett megállapítást: „Természetesen jó is annak, aki kedveli, élvezi.” Ez mintha azt feltételezné, hogy csak egy szűk csoport, de semmiképpen nem a kiadó olvasói olvashatnak szépirodalmat. Ez, kiegészülve a belső oldalakon található „Nem elvont-nem kísérleti-nem unalmas” állításokkal egyértelműen azt a benyomást kelti, mintha a magasirodalom csak valami ördögtől való, utálatos dolog lehet. Ezt pedig rettentő károsnak tartom, mert megerősíti azt az esztétikai különbségtételt, ami az irodalmi kritika részéről gyakran felmerül a ponyva vagy lektűr kapcsán (bár a Holmi pont ennek tévedéseire próbált rávilágítani). Másrészt káros azért is, mert az olvasókat is eltávolítja az irodalom más részeitől, nem segít tágítani ismeretüket, ami alapvetően az olvasás célja lenne. Mert szerintem a szépirodalom is lehet szórakoztató, a szórakoztató irodalom pedig bírhat értékkel.

De azért is tartom károsnak, majdnem rosszindulatúnak, mert mintha azt feltételezné, másutt, más hazai szerzőknél nem érheti el az olvasó a klasszirodalmi minőséget. Ez nyilvánvaló tévedés, és ha az alapvető marketingcélon túl nézem, árt is a zsáner megítélésének. A ponyva vagy lektűr irodalom elemei már régóta szivárognak be a szépirodalomba, ezt egyre inkább követnie kellene magának a lektűrnek a szépirodalomba való betörésének. Tehát, hogy megtörténjen az, hogy az irodalmi kánon is elismerje, foglalkozzon ezekkel az alkotásokkal. De ha maga a ponyva sem ismeri el önnön létét, onnan nehéznek látom a továbblépést. És, ez pedig nyilván a saját heppem, de ha magán a kategórián belül a szereplők esnek egymásnak, ahelyett, hogy együttműködjenek, akkor ez még nehezebb lesz.

Mindezen hibákkal együtt a kötet elérte célját: beszélünk róla – legalábbis én beszélek. És talán érdemes lenne még többet, hiszen ha ennyi embert meg tudnak szólítani (érdemes végigböngészni a kötet fogyási adatokra vonatkozó részeit, mert az valóban nagyon érdekes – különösen annak fényében, hogy milyen nehéz bármi ilyen adatot kihúzni a kiadókból), akkor lehetnek és vannak jó könyveik is. Ugyanakkor kellene differenciálni vagy talán másként kommunikálni a kiadó és a kritika részéről is, nem kell feltétlenül ignorálni egymást ahelyett, hogy elismernénk egymás érdemeit.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a bejegyzésed, és egyet is értek veled. Én olvasok szórakoztató- és szépirodalmat egyaránt, habár tény, hogy a szépirodalmat jobban kedvelem. Mindettől függetlenül tény, ha manapság valaki szépirodalmat olvas, az nem „menő”. És ez a hozzáállás áthatja a társadalom egy nagyon széles rétegét. Az olvasók nagy része nem értékekre és élményekre vágyik, hanem röpke kikapcsolódásra, könnyen emészthető tartalomra, és emiatt a szépirodalom megítélése egyre lejjebb csúszik és peremre szorul. Nekem személy szerint semmi problémám a szórakoztató irodalommal, olvasok azt is, és élvezem, de keresem abban is az értéket, amiért érdemes az adott kötetet kézbe venni, időt és energiát áldozni rá.

    Nyilvánvaló, hogy a Könyvmolyképző Kiadó könyveinek nem én vagyok a célközönsége, hiába vagyok fiatal felnőtt. Néhány könyvüket olvastam, egy-kettő még tetszett is, de nagyobb mennyiségben képtelen lennék fogyasztani őket. És nem feltétlenül csak azért, mert nem én vagyok a célközönség, hiszen nagyon kedvelem az ifjúsági – illetve ahogyan mostanában nevezik young adult – irodalmat, de a kiadó összeválogat igény nélkül mindent, ami belefér ebbe a kategóriába. Amit ők nyújtanak, az nem az a nívós szórakoztató irodalom, amiről a fülszövegben írnak. Az egy másik kategória, és ők olyat még nem túl sokat adtak ki. Ez egy csilivili, ügyes marketingfogás, de hazugság, az olvasók pofátlan átverése és hülyének nézése. A KMK nem ad ki nívós szórakoztató irodalmat, sem külföldi, sem magyar írók tekintetében. Próbálják mindenkire ráerőltetni az egyszeri, átlagolvasó igényeit, aki megelégszik a könnyen emészthetőséggel, és a sablonos megoldásokkal.

    Egyébként most a KMK úgy gondolja, hogy új műfajt teremtett? Az emberek majd bemennek a könyvesboltba, és meg fogják kérdezni, hol találják a klasszirodalmi részleget? Egy kicsit felháborító, hogy ők teljes lelki nyugalommal próbálják meggyőzni az olvasókat arról, hogy a rossz tulajdonképpen nem is rossz, hanem nagyon is jó. Vagy ők sem hiszik el, amit mondanak, csak tényleg ennyire kell egy kis extra bevétel?

    „A szépirodalom találó szó, mert esztétikai értéket, „szépséget” tulajdonítanak a szépirodalmi műveknek. Természetesen jó is annak, aki kedveli, élvezi. Ám amiről te beszélsz, az más, mégis jó szórakozást ígér.” Ez úgy hangzik, mintha MINDENKI azt keresné, amit a KMK kínál neki. Félrevezetnek, és aki hagyja magát, azt szépen be is viszik a málnásba…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kemény szavak.
      Ajánlom tisztelettel első olvasásra On Sai Scar című kötetét.

      Ha nem tetszik, visszatérítjük az árát, garanciát vállalunk rá.

      Törlés
    2. Kedves Marianna!

      Köszönöm a figyelmedet,
      és hogy írtál a Klasszi Körképről.

      Most csak néhány gondolatot írok le, de bármikor szívesen vállalkozom eszmecserére a témáról, akár nyilvánosan is.

      Jól érzed, egyfajta kiáltvány akar lenni.
      És az általad linkelt nagyszerű tanulmány a Holmiból is
      az apropóját képezte.
      Nem tagadom, tartalmaz részeket, melyek tűrik a vitát,
      de ez is célja volt, hogy vitaindítóként működjön.

      Hogy el lehessen mozdulni a (magyar) szórakoztató irodalom gyakran olvasás nélküli, lekicsinylő értékelésétől az értő kritika felé.

      Azt továbbra is állítom,hogy a nívós szórakoztató irodalomra
      nincs olyan szó, mint a szépirodalom a szépirodalomra.
      Műfajokra persze van, de műfajok a szépirodalmon belül is megkülönböztethetők.

      Pedig klasszirodalom már régóta létezik.
      A maguk korában Rejtő Jenő, Jules Verne, Jókai Mór a nívós kortárs szórakoztató irodalmat képviselték, nem sorolnám a munkáikat a szépirodalom kategóriába.
      Mára pedig klasszikusok.

      Természetesen soha nem állítanánk, hogy a kötetben felsorakoztatott MINDEN szerző MINDEN olvasónak ajánlható.
      De azt igen, hogy megérdemlik a figyelmet, mindegyikük ajánlható valakinek.
      Igyekeztünk elegendő információt közölni, hogy az olvasók el tudják dönteni, kinek szavazzanak bizalmat.
      Erre valók a részletek is, melyek a konyvmolykepzo.hu oldalon minden kötethez még sokkal hosszabb terjedelemben találhatók.

      Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kiadó hitét a szerzőkben már az is aláhúzza, hogy megjelentettük a műveket. Sok ember sok munkáját és milliós nagyságrendű összegeket ráfordítva.
      Az olvasó jóval kevesebbet kockáztat. Egy kis időt, figyelmet és néhány ezer Ft-ot, amit ráadásul visszatérítünk, ha nem tetszik a kötet.
      Ebből látható, hogy komolyan gondoljuk a válogatást.
      A válogatás folyamata az Aranymosás pályázaton nyomon követhető.

      Bátran állítom, hogy a magyar szerzők a szépirodalmon túl immár a nívós szórakoztató irodalomban is felveszik a versenyt a külföldi(angolszász)írókkal.
      És ma már meg is jelennek; ellentétben a néhány évvel ezelőtti reménytelen próbálkozásokkal, amikor a benyújtott munkáik halomban porosodtak a kiadókban.

      Számukra és számunkra is pozitív fejlemény volna, ha minél több értő kritika jelenne meg az írásaikról.
      Sőt, ez valójában minden magyar zsáneríró fejlődését szolgálhatná.

      A szépirodalom-klasszirodalom szembeállítása a mostani éles értékítélet visszatükrözése a túloldalról.
      Innen elmozdulni bizonyára hosszadalmas folyamat lesz,
      sok munka és sok vita nyomán.

      Várakozásom szerint a tudatos alkotóműhelyek el fogják érni a jó magyar szerzők térhódítását a szépirodalom mellett a klasszirodalomban is.

      Még egyszer köszönöm a figyelmedet.

      Üdvözlettel

      Katona Ildikó

      kiadóvezető
      Könyvmolyképző Kiadó


      Törlés